Torták

Nyuszis torta

Ez a torta Húsvétra készült. Párizsi krémmel töltve 🙂

Hozzávalók a piskótához 16  szeletes, (20 cm átmérőjű ):Nyuszitorta
– 12 tojás
– 200 g cukor
– 260 g liszt

Ennél a tortánál az volt a kérés, hogy kicsit több piskótával és kevesebb krémmel készüljön.
A megadott hozzávalókból piskótát sütünk.

A párizsi krém hozzávalói:
– 2 dl tejszín
– 200 g cukor
– 100 g kakaó
– 200 g vaj

A tejszínt a cukorral szálpróbáig főzzük. Szálpróbának azt hívjuk, amikor a két ujjunk közt szálat húz a szirup, ha valakinek van ételhőmérője, akkor ez kb. 105 fokon következikcukorszirup be.párizsi krémAz elkészült sziruphoz keverjük a kakaóport és a vaj 2/3-ad részét. Kihűtjük az így kapott krémet, majd kihabosítjuk a megmaradt vajjal.
Nagyon finom, de elég intenzív kakaó ízű krém.
A tortalapokba töltjük az elkészült krémet, majd hűtőbe, vegy mélyhűtőben lehűtjük, ezután morzsakabátot készítünk rá:
– 150 g vajból,
– 150 g porcukorból és
– 10 g kakaóból,
amit alaposan kihabosítunk és a tortát körbekenjük vele. Lehűtjük.
kb: 500 g marcipánnal bevonjuk, a tetején egy kört kivágunk és darált kakaós keksszel feltöltjük.
Tetszés szerinti nyuszis figurákkal díszítjük.
Jó étvágyat hozzá 🙂

Nyuszitorta része

Szeretnél egy ilyen tortát?

Ha nincs kedved elkészíteni, csak írj nyugodtan. Töltsd ki az adatlapot a kívánságaiddal és megírom neked, mit kellene tudnod arról, hogy örömet okozhass egy ilyen tortával! Aztán ha tetszik, meg ig is rendelheted! Írj bátran! Az nem kötelez semmire!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s